Igazi ír szetter: kedves, barátságos, sugárzóan szép, játékos, békés természetű, kiegyensúlyozott kutyaként élt velünk. Külseje feltűnően elegáns, amivel ő maga tökéletesen tisztában volt; oly méltóságteljesen, nemes tekintettel járt-kelt a világban, mint egy született hercegnő. Aki ismerte, egyáltalán nem volt meglepve, hogy becenevét a vonzó és gyönyörű olasz filmcsillag Lollobrigida után kapta. Egyetlen tulajdonsága volt, ami nem jellemző a fajtájára; nem igazán szeretett futni, mozogni. Kivétel ez alól, ha labdát látott, - a teniszlabdától a pöttyösig -, akkor azonnal lázba jött, s fáradhatatlanul, boldogan hozta vissza újra és újra a gazdinak. Önálló, szuverén egyéniség, de szeretettel (majdnem) mindent el lehetett nála érni, készségesen megcsinálta amire kérték. Imádta, ha dicsérték, kényeztették, ezért még hízelkedni is képes volt. Csillogott a szeme, fejét büszkén tartva rögtön jelezte, hogy érti az elismerő szavakat, simogatásokat. A dicséretek mellett a jutalomfalatokkal lehetett még levenni a lábáról; örökké ennivalóért ”koldult”. Kiállításokra keveset járt. Az ottani nyüzsgés nem volt az ő világa – és mert szerettem, és az volt a fontos, hogy neki mindig minden jó legyen, nem is erőltettem. A Champion cím megszerzése után a megérdemelt "nyugdíjas" éveit töltötte szeretetteljes, meghitt családi körben. Három évig tartó súlyos betegsége után 2009. november 27-én aludt el. Szívünkben emléked itt él örökre!